Minden lány életében eljön az a pillanat, amikor semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy sztár legyen. A legtöbbünknek ez megmarad a gyerekkori naiv álom szintjén, de vannak, akik kőkeményen megküzdenek a hírnévért és el is érik azt. Minden szexizmus nélkül, valószínűleg ez fiatal nőként a legnehezebb.
Ezért most bemutatunk öt olyan különleges hölgyet, szigorúan huszonöt alatt, akikre jó lesz odafigyelni!
1. Lorde
Az új-zélandi Ella Marija Lani Yelich-O'Connor még 2012-ben gondolt egyet, és felvette a Lorde művésznevet, és megjelentette első kislemezét The Love Club címmel. Ez így nem ismerős? Na, ezen a kislemezen jelent meg többek közt a Royals című dala is, ami Új-Zélandon rögtön az első helyen nyitott, és idővel az amerikai slágerlistát is meghódította. Tavaly szeptemberben megjelent az első nagylemeze Pure Heroine címmmel, begyűjtött 2 Grammy-díjat (Legjobb dal, Legjobb egyéni előadó) és karrierje meredeken ível felfele. Ja, és még csak 18 éves.
Hallgasson bele a Royalsba itt!
2. Taylor Momsen
Mikor még a Grincsben és a Gossip Girlben láttuk, nem gondoltuk volna, hogy pár év múlva már az egyik legjobb fiatal metál énekesnőként fogjuk számon tartani. A sokaknak mérhetetlenül unszimpatikus, néha sátánistaként pózoló, néha csak vadóc tinilánynak tűnő énekesnő mostanában egyre nagyobb sikereket ér el a Pretty Recklessel. A három srác (Ben Philips, Mark Damon, Jamie Perkins) tökéletesen kiegészíti a szöszit, 2010-es debütáló albumuk a Light me up óta ez a felállás.
Voltak az Evanescence és Marilyn Manson előzenekara is. Most éppen a Going to hell koncertkörútjukon vannak, és március 18-án érkezik az egyező című nagylemez is. Több számhoz is elkészült már a videoklipp, például a Heaven Knows igazi ütős, lázadó zene lett, itt megnézhetik.
Az uraknak pedig szeretnénk kedveskedni Taylor FHM-es képeivel, amin például Jenna Haze pornósztárral közösen szerepel.
3. Demi Lovato
Engem is meglepett, hogy a többi Disney-s királylánytól eltérően Deminek helye van ezen a listán, de higgyék el, hogy van. Mindjárt meglátják. Camp Rock, Sonny a sztárjelölt, Jonas Brothers, zárjuk is le ennyivel a Disneys karriert. Valljuk be, az már 2010-ben félbeszakadt, mikor az énekesnő egy koncert után felpofozta egyik háttértáncosát. Ekkor már súlyos étkezési zavarokkal és depresszióval küzdött. Ezután az incidens után bevonult rehabra, ahol mindenért vállalta a felelősséget, és 100%-osan meggyógyulva tért vissza.
Két éven keresztül volt az amerikai X-Faktor zsűritagja (2014-ben elkaszálták az amerikai verziót), megjelentette negyedik lemezét Demi címmel, rendszeresen vendégszerepel a Gleeben. Folyamatosan és minden lehetséges fórumon beszél az iskolai zaklatások ellen, és létrehozott egy alapítványt, ami mentális betegségekkel küzdő emberek kezelését támogatja.
Édesapja is mentális zavarokkal küzdött, Demi róla szóló dalát itt lehet meghallgatni.
4. Birdy
Jöjjön valaki olyan, akit idén Magyarországon is üdvözölhetünk, Birdy a VOLT Fesztiválra érkezik. Jasmine van den Bogaerde, aki amúgy neve ellenére brit, már 12 éves korában versenyt nyert. Különleges hangzású első lemeze 2011 novemberében jelent meg, több országban a lista legelső helyén debütálva. 2013 szeptemberében megjelent a második albuma, amit a kritikusok nagyon pozitívan fogadtak.
Nézze meg Birdy (stílszerűen) Wings című számát itt.
5. Ella Henderson
A 18 éves brit lányra jó lesz odafigyelni! Bár az X-Faktorban csak a 7. helyig jutott, de már szerződése van Simon Cowell lemezkiadójával, a Sycoval. Ugye tudjuk, hogy ez bejött több előadónak is, például az abszolút tinilánykedvenc One Directionnek is.
Szerencsére Ella zeneileg leginkább Adelehez áll közel, kellemes, álmos hangulatú dalai, és szédületes hangja miatt. Jelenleg Chapter Onenak keresztelt első albumán dolgozik.
Addig is, hallgassanak nyugalomzenét egy csodaszép lánytól.
Friss hozzászólások