Minden metrómegállóban több ajtó is van a falak mentén. Szerintem mindenkinek eszébe jutott már, hogy vajon mi van az ajtók mögött? Mit rejt az alagút?
Egy esetleges atomtámadás esetén a metróban fogunk élni? Igazak a pletykák, miszerint egy komplett város van a lábunk alatt? Hallani olyanokat, hogy több tonna élelmiszert tárolnak lent, és van kompletten berendezett kórház is egy esetleges támadás idejére.
A katasztrófafilm-gyártók körében is igen népszerű téma a metró, illetve az alagutak. Nem egy alkotás született a katasztrófák utáni föld alatti életről. A legújabb őrület a Metró 2034 című regény, mely Oroszországban játszódik a metróalagutakban egy atomtámadás során. Dmitry Glukhovsky-nak ez már a második e témában írt könyve, a regény a Metro 2033 folytatása. Egyébként a könyv alapján elkészült a videojáték is, ahol az orosz metróhálózat alagútjaiban barangolhat a játékos.
Mi történik akkor, ha Budapesten vegyi támadást hajtanak végre (reméljük erre a közeljövőben nem kerül sor, DE ha mégis) és óvóhelyre kell húzódni? Természetesen ilyenkor a legkézenfekvőbb a metróhálózat, ami közel 220 ezer ember befogadására képes. Rengetegen utaznak a metróval minden nap és senkinek nem jut eszébe, hogy egyszer akár ez az alagút mentheti meg az életét.
A vicc kedvéért képzeljük el, hogy beüt a baj (egyébként évente kétszer kötelező ezt elpróbálni, ilyenkor a média is beleshet az óvóhelyre). A lakosságot hangosbemondókon értesítik, és a média minden formájából is az információkat harsogják.
A hivatalos álláspont szerint az adott metróállomás 500 méteres körzetében élőket fogadja be, de a pánik nagy úr, és ilyenkor nem valószínű, hogy a lakcímkártya az első, amit lobogtatni fogsz, hanem mented az életedet, de ha van ennyi lélekjelenléted akkor le a kalappal.
Jó esetben lent vagy egy állomáson, és nagyon boldog lehetsz, mert a túlélési százalékod nagyon nagyot ugrott. A levonulás zavartalanul zajlik, minden mozgólépcső lefele megy, így nem sok esély van arra, hogy agyonyomjuk a másikat.
Amikor minden szerencsés leért, egy többtonnás acélajtó zárja el a lentieket a külvilágtól. Ezt csak az veheti észre a megállókban, aki nagyon szemfüles, mert jól el vannak rejtve (reménykednek benne, hogy ha nem látszik, nem is kell használni).
Bezárultak az ajtók, innentől kezdve se ki, se be, mindenki marad a fenekén, ahol van, és örül neki, hogy még mindig él. A be- és kitelepülés elrendelése a főpolgármester feladata, szóval amíg ő nem adja áldását, mindenki „fogoly” az alagútban. Egyébként elméletileg 72 óráig lehet lent tartózkodni, addig van elegendő víz és levegő. Ez számomra fura, mert nem lehet ennyire pontosan időzíteni egy támadás és az utána lévő levegőromlás elmúlásának idejét, de ők a „szakik”, nekik kell tudni. Ha letelik az óraszám, mi lesz a vége?
Mit is lehet itt lent csinálni? Nem a kényelem, hanem az életben maradás a fő szempont, így van lehetőség esetleg a metrókocsikban, az állomásokon vagy az alagútban tölteni az időt. Nincsenek titkos tárnák és termek, az óvóhely az alagút maga, csupán a sínekben nincsen áram.
A szabvány szerint egy négyzetméterre két ember jut, de ha valamit megtanultunk a katasztrófafilmek sokaságából, az az, hogy ilyenkor a szabvány és a protokoll az első, amit kidobunk az ablakon.
Az alapvető ellátásokat megkapjuk az óvóhelyen. Minden állomáson van női és férfi mosdó, illetve fejenkénti 33 liter víz. Az utóbbit kútból szerzik, amit az ÁNTSZ rendszeresen ellenőriz. A vizesblokkhoz tartozik bűzszűrő berendezés is, ami nagyon hasznos, mikor rengeteg izzadt ember zsúfolódik össze (nem nyerő tízezer ember lábszagát szívni).
A szellőztető rendszer profi, így mindenkinek elegendő oxigén jut végig az alagútban. A harmadik nap végére közel 40 fok meleg és már-már elviselhetetlen körülmények alakulnak ki, de nyugodtak lehetünk, mert azért túléljük.
Sajnos az élelmiszerraktárak is kacsának bizonyultak. Ilyenkor két lehetőség van, ha a támadás nem közvetlen Budapesten történik és van idő levonulni, akkor a lakosságot figyelmeztetik,hogy hozzon magával élelmet (nem árt ha a hűtőd otthon nem kong az ürességtől, mert sajnos a pizzafutár nem megy le a bunkerba!) Amennyiben rögtön menni kell az óvóhelyre, akkor jártunk rosszabbul, mert akkor a három napot vízzel és levegővel kell kibírni.
A hierarchia és a társadalmi felépítés a föld alatt is fenn áll. Az egészségügyi ellátást az állomásokon felállított pavilonokban orvosok és ápolók oldják meg, vannak rendfenntartók is egy kicsit szélesebb jogkörrel, hiszen rengeteg ember biztonságára kell figyelni. Amennyiben halálozásra kerül a sor, a holttesteket elzárt metrókocsikban tárolják.
Az alagút óvóhely szerepének a hidegháborúban volt nagy szerepe, és akkoriban igen hasznosnak bizonyult, míg most azért kétszer meggondolandó, hogy kibírna-e egy támadást, illetve a nagyobb kérdés, hogy túl lehetne-e élni lent egy katasztrófát.
Az én véleményem szerint gyenge lábakon áll a metróalagutak óvóhelye, sok sebből vérzik a rendszer. Reméljük, nem lesz soha szüksége a lakosságnak erre, ám amennyiben mégis, úgy kérdéses, hogy mennyi ideig bírnánk ki a föld alatt. Egyszer én is szeretném látni, hogy milyen is az alagút, mikor nem a metró száguld benne.
Friss hozzászólások