Cikksorozattal emlékezünk

A 2. rész elérhető itt: http://newzz.blog.hu/2014/04/16/emlekezunk_sos_titanic_2_resz

Százkét éve történt minden idők leghíresebb hajókatasztrófája, az RMS Titanic elsüllyedése. A tragédiának már 1912-ben is óriási visszhangja volt, s mind a mai napig elszorul a torkunk, ha egy film, újság, vagy dal felidézi bennünk az emlékét - neve örökké hatással lesz a világra. Az évfordulón kövessétek velünk percről percre az utolsó napot és a tragikus eseményeket, ismerjétek meg a hajót és utasait, nem utolsósorban pedig a magyar szálakat is!

A kezdetek

A megépítés

A Titanicot a White Star Line építtette, amelynek tulajdonosa az amerikai J. P. Morgan volt. Az óceánjárót három évig építették, a teljes költsége a White Star igazgatója, J. Bruce Imsay feljegyzései szerint 7,5 millió dollár volt, ami mai értéken nagyjából 167 milliót jelent. Akkoriban ez az összeg szinte elképzelhetetlenül sok volt, s nem is csoda, hiszen az első osztály utasait főúri kiszolgálás várta, a másodosztályú ellátás pedig a legigényesebb utast is kielégítette, valamint a harmadosztály kényelme más óceánjárók másodosztályának felelt meg.

A Titanic az utasszállítás mellett a brit királyi posta hivatalos postahajója is – ezt jelzi a hivatalos névben, az RMS Titanicban a rövidítés: Royal Mail Ship. A G fedélzeten (ez alatt már csak a gépház van) egy 760 köbméteres raktárhelység van feltöltve Európából Amerikába szánt levelekkel és csomagokkal, a hajó postahivatalán öt ember dolgozik napi 13 órás műszakokban a küldemények rendszerezésén.

A kapitány

Edward John Smith, a Titanic kapitánya, 32 évet töltött a White Star Line-nál, 1880-ban lépett be a tásasághoz az SS Celtic negyedik tiszjeként. 1904-től a Whitle Star Line legújabb hajóinak a parancsnoka volt első útjukon. Elsőként a Balticon szolgált, amely akkoriban a legnagyobb hajónak számított, ezzel 1904. június 24-én érkeztek New Yorkba. Három évvel később egy másik nagy személyszállító, az Adriatic parancsnokságát is megkapta. Ő volt az Olympic kapitánya is első útján, 1911-ben.

Nem avatták fel

A Titanicot a White Star összes többi hajójához hasonlóan sosem avatták fel a 17. század óta hagyományos szertartással, amikor egy üveg pezsgőt vagy bort törnek össze a hajótesten (később népszerű babona lett, hogy a Titanic az elmaradt keresztelő miatt süllyedt el).

Gondok az indulásnál

A Titanic indulása az utolsó pillanatig kétséges volt, 1912-ben ugyanis sztrájkoltak a szénbányászok Angliában. A sztrájk az indulás előtt pár nappal véget ért, de a Titanic üzemanyagát így is csak két másik, Southamptonban veszteglő hajó szénkészletének megvásárlásával sikerült megszerezni.

Jegyek

Az első osztályú jegyek a lakosztályokban átlagosan 870 fontba, azaz 4350 dollárba kerültek (ez ma nagyjából 50 ezer dollárnak felel meg), a normál első osztályú jegyekért 30 fontot (ma 1750 dollár), másodosztályon 12 fontot kértek (690 dollár mai áron), harmadosztályon 3 fontot (ma 172 dollár) kellett fizetni.

Próbariadó

A brit tengerészeti törvények előírásainak megfelelően próbariadót tartottak az összes fedélzeten. A mentőcsónakok helyét, valódi vészhelyzet esetén követendő útvonalat mutatták meg az utasoknak. Az utasoknak és a személyzetnek hetente egyszer kötelező próbariadót tartani.

Teljes luxus

Szabadidő, szórakozás

Négy étterem várta az utasokat a fedélzeten, két borbély, két könyvtár, valamint egy teljesen felszerelt tornaterem, törökfürdő, sőt mi több, még lift is volt.  A hajón egy shillingbe került a medencehasználat, fürdőruhát is adnak. Férfiak és nők nem használhatták egyszerre a medencét.

Saját újságja is van a Titanicnak, az Atlantic Daily Bulletint minden nap kinyomtatják. Hírek, hirdetések, részvényárak, lóversenyeredmények, a napi menü és társasági pletykák vannak benne.

12 shillingbe 6 pennybe (mai áron 36 dollárba) kerül tízszavas táviratot küldeni, minden további szó 9 pennybe kerül. Több mint 250 táviratot küldtek az utasok az út alatt.

Étkeztetés

Az utasok étkezéseire a hajó 3411 kilogramm sonkát és szalonnát, 1133 kiló kolbászt, 11 339 kiló szárnyast, öt tonna friss halat és 1800 kiló sózott halat vitt magával.

A vegetáriánusoknak is bőven volt választék: az induló rakományban volt 454 kiló szőlő, 16 300 kiló alma, ugyanennyi narancs, 5900 kiló grapefruit, 7260 kilogramm citrom, 40 tonna krumpli, 16 mázsa hagyma, 800 csomag spárga, 16 mázsa paradicsom, 1140 kiló zöldborsó, 3175 fej saláta, 4536 kiló szárazbab és még némi rizs. Tojásból negyvenezer darab volt.

Főleg az elsőosztályú utasok fogyaszttottak a 15 ezer üveg sörből, ezer üveg borból, 850 üveg likőrből, illetve a nyolcezer szivarból.

A leggazdagabb utas

A leggazdagabb ember a hajón John Jacob Astor IV. Családja opium- és szőrmekereskedésből, illetve ingatlanügyletekből gazdagodott meg – ez utóbbi miatt New York főbérlőjének is gúnyolják. Százmillió dollárra becsülik vagyonát (ami mai értéken több milliárd).

Az ütközés napja – események percről percre

Jég-jelentések

A vasárnap tiszta égbolttal virradt rájuk április 14-én. Reggel kilenckor a Caronia gőzösről érkezett üzenet papírszalagja kígyózott a távírófülkébe: „A Titanic kapitányának – nyugatra hajózó gőzösök jéghegyeket, jégszirteket és jégmezőt jelentenek é. sz. 42., ny. h. 49–51. fokon. Üdv: Barr.” Az üzenetet átadták E. J. Smith kapitánynak.

A Baltic is jéghegyet észlel, a jelentést megkapja Edward John Smith kapitány. A kapitány átadja a jelentést Josheph Bruce Ismaynak, a White Star Line magas rangú tisztviselőjének.

Egy német hajó, az Amerika két nagy jéghegyről tesz jelentést, ezt az üzenetet nem közvetlenül a Titanicnak küdik el, de a hajó is tudomást szerez róla.

Smith kapitány részt vesz az első osztályú utasok vacsorapartiján. A vacsorán tízfogásos ételsort szolgálnak fel: osztrigát, lazacot, kacsát, bárányt, spárgát, pudingokat, fagylaltokat.

A Californian szállítóhajó három jéghegy mellett megy el északi szélesség 42°03′ és nyugati hosszúság 49°09′-nél.

A kapitány megváltoztatja a Titanic útvonalát, az előre tervezettől kissé délebbre hajóznak a jégveszély miatt.

A hőmérséklet 0,5 Celsius fokra csökken. Charles Lightoller másodtiszt üzenetet küld az árbocban ülő őrszemeknek, hogy figyeljenek a jéghegyekre.

A Mesaba hajó jéghegyet jelent a Titanic útvonalán. Nincs bizonyíték arra, hogy ez az üzenet eljutott volna Smith kapitányhoz vagy a Titanic hídjára.

Jack Phillips operátor annyira elfoglalt ezekben a percekben, hogy a napközben felhalmozódott üzeneteket elküldje, hogy félreteszi a Mesaba figyelmeztetését.

A Californian közvetlenül a Titanicnak küld üzenetet, amelyben az áll, hogy állnak, mert körülvette őket a jég. Nagyjából húsz mérföldre vannak északra a Titanictól. Jack Phillips dühösen csak annyit mond: hogy fogja be a száját, mert elveszi a vonalat, és éppen nagyon elfoglalt.

A Californian operátora, Cyril Furmstone Evans türelmesen vár, majd helyi idő szerint 23:30-kor feladja és kikapcsolja a rádiót, és lefekszik.

Jéghegy, egyenesen előttünk!

A hőmérséklet már fagypontra csökkent. A Titanic 21,5 csomóval halad. A tenger nyugodt, az ég tökéletesen tiszta, nagyon sok csillagot látni az égen. Nem látni viszont a Holdat.

Az árbockosárban Frederick Fleet és Reginal Lee veszi át az őrködést. Nincs távcsövük, szabad szemmel figyelik az óceánt.

Bár az őrszemeket távcsővel nem szerelték föl, Fleet 23.40-kor egyenesen előttük, 500 yardra (457 méterre) hirtelen megpillantott valami sötétnél is sötétebbet. Az eleinte kicsi folt nőtt és közeledett. Fleet háromszor megkondította az árbockosár harangját, egyúttal telefonon hívja a hidat, Moody hatodik tiszt válaszol a hívásra:

- Mit látott? – kérdezte egy nyugodt hang a vonal végén.

- Jéghegyet, egyenesen előttünk – felelte Fleet.

- Köszönöm! – nyugtázta a hang, és több szó nem esett köztük.

Egy brit kutatás szerint az Atlanti-óceán jeges vize 1912-ben ideális feltételeket teremtett a légtükröződés egy szokatlan formájának a kialakulásához, amely elrejtette a jéghegyeket az emberi szem elől, és megzavart egy közelben haladó hajót is az óceánjáró azonosításában, órákkal késleltetve a mentési munkálatokat.

A legtöbb ember a légtükröződés délibáb formáját ismeri, amikor a meleg levegő a fénysugarakat felfelé irányítja, és ezáltal a távolságuk miatt egyébként nem látható tárgyakat láthatóvá teszi, amint a látóhatáron lebegnek. Másfajta légtükröződési jelenség keletkezik, amikor a hideg levegő a fénysugarakat lefelé irányítja. Ilyenkor a megfigyelő a távoli tárgyakat sokkal távolabb látja a horizonton túl, vagyis egy közeli jéghegy távolságát sem becsüli meg elég jól. Egy 1992-es brit vizsgálati anyag már korábban is felvetette, hogy a jeges víz lehűthette a közeli levegőt, és befolyásolta az észlelést, illetve megtévesztette a közelben haladó Californiant, amely a Titanic segítségére siethetett volna, ám a kapitánya nem tett semmit.

A Titanic történetének kutatói vitatkoznak az elméleten: néhányan megkérdőjelezik, hogy a természeti tényezők többet nyomtak a latban, mint az emberi ostobaság, mások viszont elképzelhetőnek tartják a légtükröződés elméletét, de csak korlátozott mértékben.

A híd azonnal üzen a gépháznak, hogy álljanak le, majd teljes sebességgel hátramenetet rendelnek el. A Titanic elkezd balra fordulni.

Az ütközés

Helyi idő szerint április 14-én este 11 óra 40 perckor a Titanic jéghegynek ütközik. Az ütközést nagyon sok utas észre sem veszi. A fedélzet egy része jégdarabokkal teli.

A Titanic főtervezője, Thomas Andrews luxuslakosztályában alig érződött az ütközés, így észre sem vette. Csak arra lett figyelmes, hogy kopogtattak az ajtaján. Egy matróz a hídra kísérte, ahol a kapitány tájékoztatta Andrewst a történtekről: víz az orr-rekeszben...az 1-es fenékrekeszben...a 2-es fenékrekeszben...a postakabinban...a 6-os kazánházban...az 5-ös kazánházban. Az első tíz percben az 5-ös kazánház kivételével mindenütt négy méterrel a hajógerinc fölötti vízszint.

Két óránk maradt

Az adatok együttvéve százméteres hasadékot mutattak, az első öt fenékrekeszt jóvátehetetlenül elárasztotta a víz. A következtetés magától adódott. A Titanicra a csaknem négyezer méter mélyen lévő tengerfenék várt. Andrews becslése szerint a hajónak mindössze másfél órája maradt.

Éjjel 0.05-kor – körülbelül huszonöt perccel a csikorgó rázkódás után – Smith kapitány parancsot adott H. T. Wilde legfőbb tisztnek a mentőcsónakok ponyvájának lebontására. A Titanic csupán 16 csónakot és négy összecsukható mentőeszközt vitt magával, ezek együttesen körülbelül 1180 főt fogadhattak be a 2200 körüli fedélzeti összlétszámból. Ekkor maga a kapitány lépett a távírófülkébe. – Küldjön segélykérő jelzést! – parancsolta.

William Murdoch elsőtiszt lezáratja a vízkamrák ajtaját. Boxhall negyedik tiszt a hídra érkezik.

A posta a negyedik vízzáró rekeszben volt, itt jelenik meg először a víz. Öt percen belül a tisztviselők térdéig ér a beáramló víz.

Állítólag ez is elhangzott

Kértem ugyan jeget, de ez nevetséges. - John Jacob Astor IV

Smith megkéri Boxhallt, hogy nézze át a hajót és keresse meg a hajóácsot, aki betömhetné a lyukat.

Alig tíz perc alatt a hajótestben négy métert emelkedik a víz szintje, az első öt vízzáró rekeszt elönti a víz.

A vízzáró rekeszek

A Titanic úgy volt megépítve, hogy a víz felszínén tud maradni, ha tizenhat vízzáró rekesze körül bármelyik kettőt-hármat elönti a víz, és akkor sem süllyed el, ha az első négy rekesz kerül víz alá. De nem marad fenn, ha az első öt rekeszben víz van. Ennek oka, hogy az ötös vízzáró fal csak az E fedélzet magasságáig húzódik, nem a plafonig, így ha a víz eléri ezt a szintet, akkor átömlik a hatos rekeszbe, utána a hetesbe és így tovább.

Mivel hideg van, sokan visszamennek az A fedélzetre. Több utas felébredt a zajra, de egyelőre senki nem tudja, hogy mekkora a baj. Olyan hírek keringenek az utasok között, hogy azért álltak meg, hogy elkerüljenek egy jéghegyet, mások tudni vélik, hogy a hajó elvesztett egy hajócsavart. Sokan visszatérnek kabinjukba, és bár tudják, hogy jéghegynek ütközött a Titanic, azt hallották, nem tűnik veszélyesnek.

CQD, SOS!

A Titanic helyzete: északi szélesség 41° 46' , nyugati hosszúság 50° 14'.

A kapitány elrendeli, hogy készítsék elő a mentőcsónakokat, szedjék le a ponyvákat róluk. Ezek után megparancsolja Jack Phillips és Harold Bride operátoroknak, hogy küldjenek C. Q. D. jelzést (ekkoriban ez volt az általános segélykérő jelzés). Ezzel a közelben lévő hajóknak jeleznek, hogy bajban vannak, jöjjenek segíteni. Egymás után hatszor küldik el a jelzést.

A CQD morzekód a rádiózásban és rádiótávírászatban használatos egyik első vészjelzés volt (morzézva: -.-. | --.- | -..). 1904 februárjától alkalmazták, 1912-től lassan felváltotta a sokkal könnyebben kódolható és felismerhető SOS vészjelzés (... --- ...).

Akár csak az SOS kódot, a CQD-t is gyakran „hosszabbítják” meg, azaz adnak neki új, logikus jelentést. Ilyen hosszabbítás a „Come Quick, Danger” (Gyere gyorsan, veszély(ben vagyok!)), a „Come Quickly: Distress”, vagy a „Come Quick, Drowning!”. Bár jelentésüket tekintve mindegyik közel áll ahhoz, amit a CQD közvetít, fontos tudni, hogy a kód nem ezeknek a szavaknak a rövidítése. Valós jelentésére nézve a CQD csupán egy minden állomás figyelmét felhívó, különleges helyzetet jelző kód.

Az SOS szignál, a segélykérés nemzetközi jele, és egyben az egyetlen Morse-kód, amit a világon szinte mindenki megért, elválaszthatatlanul összefonódott a Titanic katasztrófájával, a legenda szerint a hajó süllyedésekor használták először. Valójában a vészjelzést akkor már hat éve szabványként fogadta el az International Radiotelegraphic Convention kongresszusa, és a világ összes bajba jutott hajója ezzel a kóddal kért segítséget. Harold Bride, a Titanic egyik túlélő rádiós operátora visszaemlékezése szerint a süllyedő hajó rádiós tisztje, Jack Phillips a baleset után először a brit hajóknál akkoriban még elterjedtebb CQD segélykérő jelzést kezdte el sugározni, és csak később kezdte ezt a nemzetközi SOS-sel váltogatni.

Az alig tizenöt kilométerre található Californian távírásza, Cyril F. Evans az előírt időpontban, 23.30-kor kapcsolta ki a készülékét.

A Carpathia rádiósának, H. T. Cottamnek majdnem elállt a szívverése, amikor befutottak a nemzetközi segélykérő jelzés rettegett betűi:

„CQD CQD SOS SOS. Azonnal jöjjenek! Jéghegynek ütköztünk. Pozíció: É 41.46, NY 50.14. CQD SOS!”

Cottam fölrohant a hídra, és kifulladva értesítette a szolgálatos tisztet, aki azonnal a kapitány kabinjába ment. Arthur H. Rostron kapitány később ezt írta:

„Annyira hihetetlenül hangzott a hír, hogy amint parancsot adtam a hajó visszafordítására, a szikratávíró kezelőjéhez mentem. »Biztos benne, hogy ez a Titanic?« – kérdeztem. »Egészen biztos« – felelte. »Rendben« – mondtam erre. »Közölje a hívóval, hogy megyünk.«” „Igyekszünk, ahogy csak tudunk – sürgönyözte Cottam –, és várhatóan négy óra múlva érünk oda.” „TU OM” („Thank you, old man” – Kösz, öregem!)

Cottam ezután kikapcsolta a jeladóját, nehogy zavarja a Titanic vészjelzéseit. Hallotta a bajba jutott utasszállító üzenetváltását a Frankfurt, a Mount Temple és más hajók rádiósaival – ám a süllyedő óceánjárótól alig tizenöt kilométerre lévő Californian néma maradt.

Számos hajó fogja a segélykérő jezéseket, köztük a Titanic testvérhajója, az Olympic, de ez a hajó 500 mérföldre van a helyszíntől. Több hajó elindul menteni, a Mount Temple (49 mérföldre van), a német Frankfurt (153 mérföld), a Birma (70 mérföld), a Baltic (253 mérföld), a Virginian (170 mérföld) és a Carpathia (58 mérföld).

Befut az első választ, a Frankfurt nevű hajó csak annyit közöl: OK. Egy perc múlva sorra özönlik a többi hajó válasza is.

A Cape Race szikratávíróállomás továbbadja a jelzéseket. A New York-i Wannamaker áruház tetején David Sarnoff rádiós nagyon gyengén fogja a jeleket. Az egész világ értesül a Titanic süllyedéséről. Sarnoff később médiamogul lett.

Menekülés

A kapitány elrendeli, hogy ébresszék fel az utasokat. Nem szirénáznak, nincs általános riadó, a hajón mégis gyorsan elterjed a hír. A legtöbb utas a pincérektől, stewardoktól tudja meg a hírt. John Hardy, a másodosztály főpincére 20-25 kabint riaszt, kinyitja az ajtót és bekiabál, hogy mindenki menjen a fedélzetre mentőmellényben.

Sokan az értékmegőrzőhöz futnak, hogy megszerezzék a széfekből értékeiket. Néhány visszaemlékezés:

Adolf Dyker kis zacskót adott át a feleségének, két aranyóra, két gyémántgyűrű, egy zafír nyaklánc és kétszáz svéd korona volt benn. (A férfi nem élte túl a katasztrófát, a felesége igen.)

Stuart Collett másodosztályú utas, fiatal teológushallgató csak a Bibliáját vitte magával. (Túlélte a tragédiát.)

Norman Campbell Chamber iránytűt és pisztolyt vágott zsebre. (Túlélte.)

Káosz a fedélzetközben

A harmadosztályon zavaros a helyzet, az egyedülálló férfiakat és nőket a hajó két végébe szállásolták el. A férfiak nőismerőseik keresésére indultak.

A huszonhat éves Olaus Abelseth Dél-Dakotába tartott, egy farmra. Egy régi barátja az ő gondjaira bízta tizenhat éves leányát, kísérje el Minneapolisba. Abelseth félúton találkozott a lánnyal. Aztán sógorával, unokatestvérével és még egy lánnyal felkapaszkodtak a meredek fedélzeti lépcsőn a hátsó emeletfedélzetre, a hajótat végébe. Túlélték a katasztrófát.

Nagy a tolongás a fedélzeten, de egyelőre mindenki a saját osztályának megfelelő fedélzetre megy. Az első osztályon utazó utasok a hajó középső részére mentek, a másodosztályon utazók kissé a tat felé, a harmadosztályú utasok a hajó végén tolonganak.

Sokan mulatságosnak tartják egymáson a mentőmellényt, viccelődnek ezzel.

A Leyland Line társaság Californian nevű hajója csak néhány mérföldre hajózik a Titanictól, de éjszakára megáll, mert a kapitány tart a jéghegyektől. A rádiós kikapcsolja a távírót, ezért nem veszi a vészjelzéseket. Hogy a hajón látták-e a Titanic távoli rakétáit, és ha igen, miért nem siettek a Titanic segítségére, mai napig vitatott.