George Clooney és Sandra Bullock szereplésével vonzott tömegeket a moziba a Gravitáció című film. Műfaját tekintve ez egy sci-fi, bár szerintem sokkal jobban hasonlít drámára, vagy inkább egy vontatott életrajzi filmre.
A címmel is sikerült jól mellé lőni, hiszen gravitációnak nyoma sem volt a filmben maximum levitálásnak. Van egy tudós zsenink, Dr. Ryan Stone, és van egy tapasztalt űrhajósunk Matt Kowalsky (aki nevét tekintve leginkább orosz, nem Geroge Clooney típus) és egy probléma a Hubble teleszkóppal.
Hamar olyan érzésed, lesz, hogy a közepén kezdték el a filmet vetíteni, mert az első fél óra után annyi kérdés van benned az alapsztorival kapcsolatban, csak győzd papírral. Eddig még semmi érdekes nincs a történetben, de húsz perc már lement a filmből (a türelmetlenebbje itt megy ki a moziból, leginkább futva).
Aztán, mikor már mindenki számít rá, bekövetkezik a „nagy esemény”, felrobban egy orosz műhold és útnak indul a törmelék. Két űrhajós barátunkat visszahívják az „anyahajóra”, persze minek is engedelmeskedjenek rögtön a parancsnak, felesleges.
Jön a törmelék és kedvenc doktorunk máris elsodródik az űrhajós cimbitől. Jön a vergődés, zihálás, forgás, mint a körhinta a búcsúban, eközben a néző gyönyörű képeket láthat a Földről, olyanokat, amit ez előtt csak a könyvekben.
Innentől veszi kezdetét a hajsza a hazajutásért. Kowalsky űrhajós természetesen megkeresi elsodródott doktorunkat, és elindulnak, hogy egyik űrállomástól a másikig vándorolva egyszer csak hazajussanak.
Erőlködve, nyögdécselve indulnak útnak, az oxigént közben persze vészesen használják, mert az embernek arra azért szüksége van. A űrállomáshoz nagysokára elérkeznek, de már a bejutással is probléma van.
Érezhető, hogy megint ellaposodott egy kicsit a film, kell megint egy drámai pillanat. Matt a mi szexi űrhajósunk kerül pácba, ahonnan nincs kiút. Igazi lovagként áldozza fel saját életét a doktornő életéért. Könnyes jelenetben sodródik messzire a világűrben.
Nőt ne hagyj egyedül az űrben! Minimális pánikroham és kétségbeesés után a mi drága jó doktorunk azért feltalálja magát. Elindul a vontatott hazautazás. Annyira kiszámítható az egész, hogy előre tudom mikor mit fog elrontani szegény főhősnőnk.
Mire kivergődik az egyik űrállomásról, már kezdek örülni, hogy lassan vége, de persze megint jön a probléma. Kis feladás, megint kis hiszti, és lám az űrhajós barátunk hallucináció formájában tér vissza megmenteni szegény doktornőt. Ilyen egy igazi férfi!
Megint jön tízpercnyi vajúdás, és végre elindul az „utolsó útjára” a Föld felé. Mikor már azt hinnéd vége, még majdnem felrobban, de mivel ő a főhős esélye nincsen meghalni. Kicsivel több mint egy óra szenvedés után érkezik vissza a Földre, és csapódik be a tóba.
Itt még majdnem megfullad, csak hogy legyen még valami izgalom a végén is, majd örül az anyaföldnek, ahogy egy jó űrhajós a landolás után.
Én értem, hogy az űrhajósoknak miket kell kiállniuk az űrben, meg le a kalappal a látványvilág előtt, de ezt a filmet sokkal inkább kellene a Discovery-n vetíteni, mint a moziban.
Friss hozzászólások