Na, valljuk be, senki sem szereti a politikát. Ugyanazokat az arcokat nézzük hosszú évek óta, ugyanazokat ígérik meg. Majdhogynem mindegy, hogy narancssárga vagy piros.
Már 2010-ben is nagyon vágytam arra, hogy szavazhassak, ha másért nem, mert izgatott a dolog misztikuma. Bemenni a fülkébe, átvenni a lapokat, elgondolkodni a világ igazságtalanságán, majd ikszelni kedvem szerint. Hiszen ki tudja, lehet, hogyha éppen mást jelölök, mint amit szeretnének, akkor hátizsákos nindzsák fognak rám ugrálni?
De mindegy is. Idén lelkesen mentem szavazni, mert adnak ajándékot, hát mert meg na.
Nem túl nagy ördöngösség a demokráciát aktívan gyakorolni, nekem mégis meggyűlt vele a bajom. Budapest mellett lakom egy kis faluban, hatszázvalahány másik szerencséssel együtt. A kijelölt választási körzet a helyi önkormányzat, bizony, ilyenünk is van már pár éve. Szülők felvesznek autóval (városból jövök, bulizós este után), előszedegetem a kis cuccaim a szavazáshoz, balkanyar, jó kis földút, megállunk. A szavazóhelyiség konténerszerű (szegény bizottság, hogy nem sülnek meg) előtte/benne csupa ismerős arc, jé a felső szomszéd felesége pártfelügyelő, köszönés, meglepődés. Személyi, lakcímkártya elő, az utóbbi oké, az előző viszont hoppáhoppá lejárt. És jő a baljós ítélet, nem szavazhatsz. Na, ez így nem fasza, jogsim sincs, de feltalálom magam, megkérdem útlevél jó-e, persze, hogy az. Szülők szavaznak, aztán haza, útlevél keres.
Hálistennek gyorsan meg lesz, aztán jön a második bibi, ez bizony lejárt. Nézem, nézem, ez tényleg 2013, nem lesz ez így jó. Én már beletörődnék a sorsomba, de szerencsére drága szülőanyám kitartóbb fajta, némi internetes keresés és aktív piszkálás után kiderül, hogy a 13. kerületi Okmányiroda a szavazás miatt nyitva vagyon, ott tudnak ideiglenes személyit csinálni. Itt kicsit megbillen a lelkivilágom, biztos csillióan vannak ott is, nyilván nem csak nekem van lejárt személyim. Na, de azért megpróbálni mégis illik, és édesanyám szíve is megesik rajtam, hát autóval kelünk útra a Visegrádi utcába. Az utcán rengeteg kisgyermekes-apuka-anyukás család, minden párt célközönsége s kedvence. Legalább őket biztosan sikerült megmozgatni, kérdés, hogy a választás hívó szavával, vagy a ragyogó napsütéssel.
Nagyon szép részén van a 13. kerületnek az Okmányiroda, a felismerés, hogy nem parkolnak autók előtte, pedig csak tovább dob az amúgy is impozáns összképen. Nosza, frissen és fiatalosan kipattanunk az autóból, és támadást indítunk. A jó kedélyű biztonsági őr egy erőteljes jó napottal üdvözöl, és nyomtat egy személyis sorszámot. Belépünk, sehol senki, csak az ott dolgozó hölgyek cseverésznek, hív is, hogy csináljunk fényképet. Jééééééééé, lett egy normális képem.
Papírmunka, fizetés, ideiglenes személyi, minden király, spuri vissza szavazni. Anyum leparkol, én kiszállok, s mint aki csatába megy, én innen ki nem jövök ikszelés nélkül. Lazán hárítom a bizottságos hölgy akadékoskodását, hogy nem jó az ideiglenes személyi, a francokat nem jó. Na, megkapom a lapokat, megörülnek, hogy "dejó, elsőválasztó", közlik, hogy kapok egy fasza kis emléklapot. Szupi. Fülkébe be, ikszelgetés, hajtogatás, lezárás, sehol egy nindzsa. Kijövök, betuszkolom a borítékot a ládába, dugig van már, a részvételi arány majdnem 100%.
Jelentem, elsőválasztóként sikeresen szavaztam. Hogy kire? Az az én titkom.
Boldog április 6-át mindenkinek!
Friss hozzászólások