Avagy minden idők egyik legmeghatározóbb filmje, az Amerikai szépség. Figyeljenek, filmdicséret következik!
Valószínűleg kevés olyan év volt a filmtörténetben, mint 1999. Olyan filmek kerültek a közönség elé ekkor, mint a Harcosok klubja, az Észvesztő, a Hatodik érzék, vagy akár az Amerikai szépség. Sam Mendes öt Oscart elnyert legendás drámája a kiábrándultságról, és az újrakezdésről, azóta is páratlan.
Bár a történet néhol lassú és két órás hosszával nem is éppen rövid, az Amerikai szépség az a film, ami mellett nem lehet elmenni. A főszereplő életunt, depressziós családapát, majd a kapuzárási pánikkal is küzdő, rajongó férfit alakító Kevin Spacey zseniális. Érzékelteti a Lesterben felgyülemlett dühöt, valamint a vágyat arra, hogy szeressen és szeressék. Tényleg átjön az a benyomás, hogy ennek az embernek már nincs mit veszteni. Szerencsére az Akadémia is észrevette a kiemelkedő teljesítményt, és az Oscar-szobor oda került, ahová kellett. Bár Annette Bening végül nem kapta meg a szobrot, de az, ahogy Lester megtört, szomorú, kívülről hárpiának tűnő, túlterhelt ingatlanügynök feleségét játszza, azóta is példanélküli. Thora Birch, Mena Suvari, Wes Bentley és Chris Cooper szintén hihetetlent alakít, ez talán a modern filmtörténet egyik legjobban összeválogatott szereplőgárdája.
Különleges képi megoldásból rengeteg van, gondoljunk akár csak arra, hogy Ricky folyamatosan kézikamerával veszi a dolgokat, vagy a piros szín központba helyezésére. De az operatőri munka is különleges, szokatlan, a vágásokban is időnként jellemzőek az óriási kontrasztok.
A forgatókönyvíró Alan Ball és Sam Mendes rendező hihetetlen érzékkel találta meg azt a vonalat, ahol Lester szerelme a fiatal lány iránt még nem a pedofília határán mozog, hanem sokkal inkább egy vágy az iránt, hogy visszaszerezze fiatalkori ártatlanságát és életkedvét. Gyakorlatilag egy segélykiáltás azért, hogy kiszakadjon az életuntságból. A film görbe tükröt állít az amerikai kisvárosi élet elé, nem ijed meg a homoszexualitás és a homofóbia kényes kérdéseitől sem. Bemutatja, hogyan szürkülnek bele emberek a mindennapokba, hogyan lesznek a tárgyak és a pénz életek irányítói. Végül, hogy hogyan veszít el mindent az, aki szembe mer ezzel menni, pusztulást hozva ezzel magára és a környezetére. A világ Lesterei, Carolynejai, Angelái, Janejei és Rickyjei ott élnek a nézők közt, pont ez okozta az Amerika szépség óriási sikerét, mindenki ismer valakit, aki a külvilág szemében csak ennyi.
Ez az a film, amit mindenkinek látnia kell életében legalább egyszer, mert minden ember magára ismer benne, mindenki talál benne olyan üzenetet, ami neki szól.
„It's a great thing when you realize you still have the ability to surprise yourself.” – „Felemelő érzés, amikor rájössz arra, hogy még mindig meg tudod lepni saját magad.” (Lester Burnham)
Friss hozzászólások