newzz.com

Közhelyek családjába tartozik, mégis mindenkiben jelen van, trendi köntösbe bújik, menthetetlenül terjed és már kényelembe is helyezte magát. 

A majd-ember ismertetőjele: van    

Állításomat példával szemléltetem. A közérthetőség kedvéért, illetve azért is, hogy bizonyítsam, nem a képzeletem szüleménye.

Tehát a Példa méregdrága öltönyt visel, és okosnak tűnik. Csak egy beszélgetésfoszlányt kapok el, amiből kiderül, hogy ez nem csak egy szimpla „hellomizu” történet. Még vissza is kérdez, ráadásul magyarul! Nem esik abba a hibába, hogy olyan (idegen) szakszavak hagyják el a száját, amit akkoriban tanárai erőltettek, vagy az esetek többségében csak azért tanult meg, mert a vizsgák szerves részét képezte. Mert miért is ne, ha egyszer muszáj. Bár a szó jelentését évente változtatja, meg az emlékeit.

Szóval telefonált. „Majd akkor írok neked.” – na és hol? Merülhetne fel bennünk a kérdés, de mégsem merül, mert az kockázatos lenne. Mégiscsak ciki bevallani, hogy gondolkodunk. A Példa mondataiból kiderül, hogy nem SMS-t fog írni – az már kezd kimenni a divatból –, hanem a közösségi oldalak valamelyikén hagy maga után nyomot. Olyannyira széles a site-ok palettája, hogy még a tankönyveink hősei is megirigyelhetnék! Ha Kossuthnak akkoriban lehetősége lett volna arra, hogy személyes profilján megossza a Cassandra-levelet, akkor valószínűleg szakítás lett volna a vége. A hagyományokkal, a nemzettel és persze az asszonnyal – Ki más lehetne Cassandra, mint a nő, akivel viszonya van?

Ádáz módon támad a felismerés

Nemcsak a valóságról alkotott naiv képünket rombolja le a Facebook, Twitter, Tumblr és a többi, hanem a kapcsolatainkat is. Egymással és önmagunkkal. Vírusként terjednek a mentális sötétségben született posztok, kiírások, videók, és képek. Vagyis mindaz, amit a nyilvánosságnak szánunk, azonnal és meggondolatlanul. Majd  megnyugtatjuk magunkat – mi, az ismerősök, ismeretlenek, tiltottak vagy mezei böngészők –, hogy létezik törlés gomb. Oké, de ki él vele?

Tehát az ”okoskodik, de legalább szerényen” férfi sztoriját kedvem támad továbbgondolni. És meg is teszem. Mosolyogva és üresen azt mondta az illetőnek, hogy „majd ír” neki... A majd-okkal Dunát lehetne rekeszteni, pedig általában az újságírókról, ügyvédekről, PR-osokról alkotnak ehhez hasonló véleményt. Mindemellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy a holnap a legzsúfoltabb, mert az emberek többsége akkor próbálja az elmaradt ígéreteit pótolni. Majd hív, majd keres, majd jobb lesz, majd változik, majd kiderül, majd elmúlik, és majd folytatja. De nem fogja, mert ezt a forgatókönyvet már mindenki ismeri.

És ha még nem, majd beletörődik.